/Nessie szemszöge/
Kedvenc nagynéném már várt. Rögtön tudtam, hogy ő az, mert a gyönyörű, csillogó, kanárisárga Porsche már a parkolóban állt. Nagy vigyorral az arcomon tipegtem a kocsiig. Amikor beszálltam, akkor láttam meg, milyen kétségbeesett képet vág Alice.
-Mi történt, Alice?
-Semmi. Semmit nem látok. -mondta egyszerűen.
-De ez nem újdonság. Engem nem láttál még soha.
-Most viszont fontos lenne. De nem ez a lényeg. Te hogy érzed? Hogy sikerült?
-A matekot nagyon elszúrtam. -mondtam. -Alig írtam valamit.
-És az angol?
-Az nagyon jó lett. Azzal idő előtt végeztem. Azért vagyok most itt.
-Ja, értem. Mehetünk?
-Persze. Jake valami meglepetéssel vár nálunk, úgyhogy siessünk.
-Hát, ez esetben tapossunk bele. -mondta, mint valami Nascar-versenyző.
-Azért annyira nem kell sietni. -mondtam nevetve.
Alice nem szólt semmit, csak gázt adott. A főúton jócskán túlléptük a sebességhatárt, de nem zavart. Az erdő egy összefüggő foltként suhant el mellettünk. Szinte észre sem vettem, már otthon voltunk. A garázsban nem várt senki. Ez furcsa volt. De végre jött apa.
-Alice! Nem lett volna illendő elmondani a lányomnak? -kérdezte szemrehányóan?
-Nem! -hangzott az azonnali válasz.
-Mit nem kellett volna elmondania nekem? -kérdeztem értetlenül.
Erre nem szólt se Alice, se apa semmit, de Alice befogta a szemeim és elkezdett vezetni.
-Ezt! -mondta és lerántotta a leplet az ő meglepetéséről. -Gratulálunk! -kiáltotta mindenki, mikor előbújt a rejtekhelyéről. Nem tudtam megnézni, ki honnan jött, mert el voltam foglalva azzal, hogy elámultam a látványon. Lufierdő volt a plafonon különböző színekből és formákból is. Az asztal gyönyörűen megterítve. Nagyon megdöbbentem a nagy Hi-Fi tornyon a nappali közepén, valamint az óriási tévén felette. Mindenki ünnepi ruhát viselt. Mindenki, kivéve én.
-Mi ez a nagy buli? -kérdezte valaki az ajtóból. -Ugye engem sem hagytok ki belőle?
Majd besétált a világ legszebb, legromantikusabb embere, és szenvedélye csókkal üdvözölt.
-Szia, Jake. Ezt te szervezted nekem? -kérdeztem.
-Nem egyedül. Bella is segített, de legfőképp Alice. -mondta és ellépett tőlem, hogy megölelhesse nagynéném. Alice mosollyal az arcán ölelt vissza. Jó volt látni, hogy végre kibékültek. Mikor még én nem voltam itt, akkor -anyutól tudom -nagyon fújtak egymásra. Alig maradtak meg egy helyiségben ketten.
-De ne aggódj. -lépett vissza hozzám a lovagom. -Van privát programunk is. -kacsintott rám.
-Itt az ideje bulizni. -kiáltott fel Alice mögülünk, amitől kis híján Jake karjában találtam magam (amit nem bántam volna). -De előbb, Nessie, öltözz át! -utasított Alice. -Így mégsem mehetsz bálba.
-Rendben. -mondtam nevetve és magamtól indultam fel a gardróbomba. Alice árnyékként követett, majd mikor beértünk a gardróbba, odaadta a ruhámat. Én örömmel vettem fel a zöld, pánt nélküli estélyit, amit adott. Hozzá illő fekete magas sarkút vettem fel a ruhához. Hátközépig érő hajamat kislányosan befontam és elindultam lefelé. Kicsit féltem, hogy tetszeni fog-e Jake-nek ez az összeállítás, bár lelkem mélyén tudtam, hogy neki akár még kukazsákban is tetszenék. A lépcsőhöz érve vettem egy nagy levegőt és lesuhantam rajta egyenesen Jake karjaiba. Kicsit meglepődött gyors érkezésemen, de nagy Jacob-os mosollyal fogadta. Nem maradt időm, hogy gyönyörködjek igéző szemeiben és hófehér fogsorában, mert már csak azt vettem észre, hogy szenvedélyes csókot ad, amit a legnagyobb örömmel viszonoztam. Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszer csak elengedett és a földre tett.
-Ideje táncolni! -mondta romantikus tekintettel. Erre már mindenki felkapta a fejét a nappaliban és felállt. Alice elindított valamilyen régimódi zenét. Azt hiszem, felismertem. Még anyu mesélte, hogy apuval erre a számra táncoltak először az iskolai bálon, mikor még ember volt.
-Szabad egy táncra? -kérdezte Jacob, majd kezét felém nyújtotta. Készségesen fogadtam el, de volt egy kis félelmem a tánccal kapcsolatban.
-Jake, én ugyanolyan falábú vagyok, mint anyu. -súgtam oda szerelmemnek.
-Ne aggódj! -cirógatta meg vigasztalóan az arcom. -Mindkettőtökben ezt szeretem. -mondta majd egy bátorító mosolyt küldött felém.
És így is lett. Nem aggódtam, csak arra mentem, amerre Jake vezetett. A szám közepére már az egész Cullen család táncra perdült. Mindenki olyan kecsesen mozgott, hogy már-már azt lehetne hinni, angyalok táncolnak a villa nappalijában. A számnak túlságosan hamar lett vége. Már kezdtem belejönni.
-Nem vagytok éhesek? -lépett oda hozzánk Esme, a világ legjobb nagyija. Kicsit furcsa volt ezt a szót használni, mivel Esme nem lehet, maximum 28 éves, kinézetre.
-De, én igen. -feleltem gépiesen.
-Akkor én is az vagyok. -kacsintott rám szerelmem. Látszott rajta, hogy magában folytatta a mondatot. Valami olyasmivel, hogy "Én rád vagyok éhes, baby". Ezen mosolyogtam magamban, majd elindultam Jake-kel kézen fogva az ebédlőbe. Már csak mi hiányoztunk az asztaltól. Mint mindig, most is csak 2 teríték volt az asztalon.
-Jacob maga készítette a mai vacsorát. -jelentette be anyu.
-Tényleg?
-Igen, így van. Mindent csakis neked.
Kicsit elpirultam, mire Jake egy puszit nyomott arcom mindkét felére. Igazi úriember volt. Kihúzta nekem a széket, meg minden. Nagyon próbálkozott, de én csak viccesnek találtam. Ez nem ő volt.
-Mi az ebéd? -kérdeztem izgatottan.
-Kolbász és hurka. Főleg véres. -mondta büszkén. -Ja és van hozzá ital is.
-Mi? -kérdeztem mohón.
-Vérnarancslé. -hangzott a válasz.
-És ezt én miért kapom?
-Azért, Ness, mert féltékeny, önző és buta voltam. -mondta bűnbánóan.
Megmerevedtem ültömben. Miről beszél? Már rég megbocsátottam neki. De ezt neki is tudnia kell.
-Jake! –kezdtem. –Én nem haragszok rád. Sosem haragudtam. Csak egy kicsit (nagyon) szomorú voltam (és depis).
-Tudom, de én azért szeretnék kedveskedni neked. –mondta bájos mosoly kíséretében.
-Rendben. Akkor lássuk azt a vacsorát. –mondtam, miközben végignéztem a családomon. Mind érdeklődve figyelt minket.
-Kívánsága számomra parancs, Madam. –mondta Jake és emelt fővel elvonult a konyhába. Ránéztem anyára, aki éppen egy szerelmes pillantást váltott apuval, majd odasúgta nekem:
-Ness, azt hiszem, mi felmegyünk az emeletre.
-Okés. –súgtam vissza. –Vigyétek magtokkal Emmettet is. –kértem boci szemekkel.
-Rendben. Mind felmegyünk. –mosolyodott el.
Erre nem szóltam semmit, csak a lépcső felé intettem Alice-nek és Rose-nak. Vették a lapot. Kézen fogták kedvesüket és elsuhantak. Végre egyedül voltam Jacobbal.
Alighogy ezt gondoltam, Jacob már meg is jelent az ajtóban egy ízlésesen díszített tállal. Lerakta elém, majd szájon csókolt.
-Ezt miért kaptam?
-Mert szeretlek. Nagyon. –mondta kihangsúlyozva az utolsó szót.
-Én is. Nagyon. –mondtam ugyanezzel a hangsúllyal. –Na lássuk a medvét.
-Ez nem az! –szögezte le, majd felemelte a fedelet. Nagyon ízletesnek tűnt. Sok véres hurka és kolbász volt a tányéron. Csak annyi volt vele a baj, hogy nagyon sok volt.
-Jake, ez nagyon sok. És hol a te kajád?
-Itt van mindkettőnk vacsija előtted. Egy tányérból fogunk enni.
-Máris jobban tetszik. –mondtam, majd apró csókot küldtem neki. Ő leült mellém egy székre és elkezdett etetni. Aki nem tudja a titkot, az azt hinné, hogy az édesapa eteti 8 éves lányát. De engem nem érdekelt a látszat, boldogan etetgettem én is Jake-t. Amikor viszont én ettem, akkor nagyokat kuncogtam teli szájjal, ami miatt Jacob is nevetett.
Vacsora után Jake kijelentette, hogy ma estére elkért anyutól és nála fogok aludni. Ezért összeszedtem egy váltás ruhát, (sem Alice, sem apu nem szólt bele a döntésembe) a fogkefémet és egy kis sminket. Tapasztalatból tudom, hogy Jake-nél nincs semmi női cucc, úgyhogy kell egy-két cucc itthonról. Elköszöntem anyutól és Jake-hez rohantam, aki már kint várt rám, indulásra készen, vagyis farkasként. Felpattantam a hátára és arcomat a bundájába temettem. Ez elég volt neki ahhoz, hogy elkezdjen száguldani. Egész úton azon tűnődtem, vajon mi lehet a meglepetése számomra. Vajon még egy vacsi? Vagy egy kis kirándulás kettesben? Esetleg tanácskozás a falkával? Majd megtudom, amint megérkeztünk. Addig is várok.
Remélem tetszik. Várom a komikat.
Pux: Betty
