2. fejezet: A takarítás

(Alice szemszöge)

Ez a csók meglepően gyengéd volt. Jasper nem ilyen. De úgy érzem, itt helyben elolvadok, még több évtized után is. Leah viszont nem hagyta folytatni ezt a meghitt pillanatot.
-Bocs a zavarásért. Kaphatnék egy kevésbé büdös párnát? –fogta be az orrát, miközben eltartotta magától a párnát.
-Megyek, Leah. Semmi gond. –álltam fel Jasper mellől.
Felkísértem Leaht a mosókonyhába, ahol ott díszelgett a sok mosott párnahuzat.
-Tessék. Válassz!
-Kösz. –mondta, de már csak távolról hallottam, mert visszarohantam Jazz-hez.
-Megőrít ez a lány. És kétszer olyan büdös, mint Jacob. –mondtam, miközben visszafeküdtem Jasper mellé az ágyra.
-Felejtsd el Leaht egy kicsit. Már nem bírok a dühöddel.
-Rendben. –mondtam és egy nagyot szippantottam a pólójába. –Így már jobb, ugye?
-Igen, drágám. Imádom, amikor ilyen vagy. Vad, szenvedélyes és legfőképp szerelmes.
-Úgy bizony, szöszi. Iszonyú szerelmes vagyok beléd. –csókoltam végig a nyakát, majd átölelt.
Így feküdtünk még órákon keresztül, de 8 óra körül megszólalt a telefon. Vonakodva mentem felvenni. Jake és Nessie biztos alszanak még. Vagy nem.
-Halló, itt Alice Cullen.
-Jó reggelt! Én a Blueberry kézkrémet forgalmazom, és érdeklődni szeretnék, hogy érdekli-e a dolog.
-Nem, köszönöm. Nem érdekel a dolog. Viszhall. –csaptam le a telefont.
-Ki volt az? –kérdezte az ágyról Jasper.
-Csak valami kézkrémet reklámozott egy férfi.
-Rendben. Ma el kell mennem a Seattle-i könyvtárba.
-Jó, én meg kitakarítok a többiekkel. Megyek, szólok nekik. –mondtam, és egy csókot nyomtam az arcára, majd elindultam Bella és Edward hálószobája felé. Azt hiszem, ha két perccel előbb érkezek, akkor nem kellett volna végignéznem a csókjukat. Bekopogtam a nyitott ajtón.
-Elnézést, bejöhetek?
-Persze, gyere csak. –invitált be Bella két apró csók között Edwarddal.
-Na szóval… Jöttök takarítani?
-Bocsi, Alice, de nem megy. Épp most akartunk elkezdeni készülni a vadászatra.
-Kivel mentek? – kérdeztem elszontyolodva.
-Rosalie és Emmett is vadászni mennek, de másfelé. Tehát ketten megyünk. –mondta Bells.
-És Renesmee nem megy veletek?
-Nem, ő átmegy Jacobhoz.
-Aha, értem. Akkor én megyek. Sziasztok!
-Szia Alice! –mondták egyszerre.
Szomorúan indultam el nevelőszüleim szobája felé. Esme éppen a haját fésülte, Carlisle pedig az ingek között válogatott. Odasétáltam hozzá emberi tempóban és kivettem a ruhadarabokat.
-Ez jó lesz! –adtam vissza neki a szürke inget.
-Kösz, Alice.
-Ha divatról van szó, szólj csak nekem. –kacsintottam rá egy mosoly kíséretében. –Egyébként jöttök takarítani?
-Sajnálom, én nem tudok. Egy sürgős eset miatt be kell mennem a kórházba. De amint lehet, jövök. –mondta Carlisle.
-Engem meg meghívtak az árvaházba, hogy beszéljek a gyerekeknek az újévi szokásokról. –mondta Esme.
-Akkor azért öltözöl ki?
-Igen. Szerinted jó lesz ez a ruha? –kérdezte bizonytalanul.
Egy lila, vállpántos miniruha volt rajta. Hasonlított arra a ruhára, amit Bella 18. születésnapján én viseltem.
-Teljesen jó. A gyerekek imádni fognak. –mosolyogtam rá.
-Köszi.
-Nincs mit. Akkor én megyek pakolni. –mutattam kifelé, majd elmentem. Mikor a lépcső alján jártam, megláttam, mi vár rám. Csirkecsontok mindenfelé, műanyagpoharak tömkelege itt is-ott is, kiöntött üdítők, morzsák, ételmaradékok mindenfelé. És ez még csak a nappali volt. A konyha rosszabb volt. A mosogató tele volt, a pult, gyanítom, tiszta kosz lehetett, bár nem láttam, mert azon is végig tányérok vártak rám. Így hát elkezdtem a mosogatást. Mikor már a felét megcsináltam, valaki mögém osont.
-Szia szerelmem! –ölelt át hátulról Jasper. -Hogy haladsz?
-Elég nehezen. És még nem láttad a nappalit.
-Úgy sajnálom, hogy nem maradhatok segíteni, de a professzor csak ma ér rá és nem mondhatom le, de sietek, ahogy tudok. –puszilta meg a kezem.
-Nem baj. Megoldom. De láttál már a 19. századi vámpírháborúk óta ekkora pusztítást? –kérdeztem.
-Nem. –mondta nevetve.
-De mostmár menj! Ne várasd meg a professzort!
-Rendben. Szia, drágám. –mondta, majd szájon csókolt és már csak a Porsche motorjának zúgását hallottam. Ezután 2-3 perccel Emmett hangját hallottam meg az emeletről.
-Aszta! Azóta nem láttam ekkora mészárlást, mióta én lettem újszülött. –csodálkozott el. –Ezek a kutyák rosszabbak még nálam is. Pedig az elég nehéz. –mondta. Hát igen. Ő mindig is ilyen… ilyen vicces volt. És szeretett „enni”.
-Na mi megyünk, még mielőtt visszajönnek a büdös borzok. –mondta Em, miközben sietve beszállt a dzsipjébe. Rose nem sokkal később ment utána.
-Ha találkozol azzal a kutyával, mondd meg neki, hogy… -mondta Rosalie elharapva a mondatot, majd másképp fejezte be. –hogy üdvözlöm.
-Így már jobb, Rosalie. Megmondom neki. –mosolyogtam rá.
-Nyuszkó! Siess már! Szomjan halok! –kiabálta Emmett. Ezt már nem tudtam megállni nevetés nélkül.
-Megyek már, Mackó. –mondta Rose, majd elrohant. Még hallottam a dzsip indulását, mielőtt újra ledöbbentem a nappali látványán. A konyha rendben van, de most jön a neheze. Elkezdtem összeszedni a csontokat és csontmaradványokat, amikor jött Bells.
-Hogy mit meg nem esznek ezek! –csodálkoztam el.
-Hát igen. Úgy tűnik, keveset főztünk. –mondta nevetve húgom. –De most turbózzunk egy kicsit! Edward még nem végzett a gardróbban.
-Rendben. Hajrá, lányok! –mondtam és elkezdtem sürögni-forogni, ahogy Bella. 10 perc múlva érkezett meg bátyám. Addigra a csontok már nagy kupacokban voltak.
-Jó vadászatot! –mondtam.
-Köszönjük! –mondták egyszerre és kézen fogva kisuhantak a garázsba, ás elhajtottak a Volvoval. Mire mindenki elment, addigra a nappali egy fokkal jobban nézett ki. De mér 2 kukazsák tele volt. Ki látott már ennyi csontot egy rakáson? Rajtunk kívül senki. Vajon Emily hogy bírja ezt a sok éhes szájat? Én megértem, hogy szeretnek enni, de azért mégis csak vendégségben vannak. Viselkedhetnének. Miközben ezen gondolkodtam, folyamatosan járt a kezem. 1 óra múlva már hűlt helye volt a csontoknak. Majd később elviszem a kutyamenhelyre. Inkább tovább dolgoztam. Összeszedegettem a konfetti- és szerpentindarabkákat, miközben azon gondolkodtam, vajon miért kellett épp ma mennie valahova mindenkinek. Tudom is. Megszöktek a munka elől. De nem baj. Megoldom egyedül is.
Mikor a nappali takarítását befejeztem, akkor hirtelen eltűnt a jövőm. Remek. Jön az egyik farkas. Gyanítom is melyik. És sejtésem beigazolódott. Negyed óra múlva meg is érkezett Jacob, oldalán Renesmee-vel.
-Szia Alice! Hol van Bells? –nézett körül Jake.
-Igen, Alice. Hol van anya? –kontrázott rá Nessie.
-Elmentek északra vadászni, de nem sokára jönnek. –válaszoltam nekik.
-Akkor megvárom őket. –mondta Jake. –Addig legalább tudok segíteni neked takarítani. –boxolt bele a vállamba.
-Köszi. Már csak a te szobád van hátra, Ness. –néztem rá Renesmeere.
-Akkor rakjunk rendet gyorsan. –mondta Jacob. Erre én is és Nessie is felrohantunk az emeletre.
-Nem ilyen gyorsan! –kiáltotta utánunk. Ekkor mindketten hangos nevetésben törtünk ki, ami Jakenek nem tetszett. Sértődőtt arckifejezéssel ballagott fel a lépcsőn.
-Kezdhetjük! –mondta egyszerre Jake és Nessie, mire egy apró csókkal jutalmazták egymást.
2 óra alatt a szobákban is rendet tudtunk rakni. Épp amikor elindultunk lefelé, meghallottam a Volvo közeledését. Az ajtóban találkoztunk össze Edwarddal és Bellával. Egy ideig beszélgettünk, aztán mindenki ment a „dolgára” Nem sokkal később megérkezett Rosalie és Emmett, később Carlisle és Esme, legutoljára Jazz.
-Szia szerelmem! Milyen napod volt a könyvtárban? –kérdeztem.
-Unalmas. Tudod miért?
Vállat vontam.
-Mert nem voltál ott.
-Nem kell, hogy te legyek, hogy tudjam, mit érzel.
-Na és mit? –kérdezte szenvedélyesen.
-Szerelmet.
-Bizony azt. –mondta Jazz. –Imádlak, én jósnőm.
-Én is, drágám. –mondtam, és közelebb húzódtam hozzá és ő ugyanezzel a mozdulattal megcsókolt.