3. fejezet: A kenőcs

(Alice szemszöge)

A buli óta eltelt már néhány nap és ma már mindenkinek mennie kell iskolába. Reggel alig lehetett kiverni Nessie-t az ágyból, de azért az egész család vígan ébresztgette.
-Nessie, kincsem, kelj fel. –mondogatta lágyan Bella.
-Kelj fel, Renesmee, hasadra süt a villany! –mondta nevetve Emmett. Ő mindig jó vicceket talál ki. Mindenki a maga módján ébresztette Nessie-t. Ő így. Én más utat választottam. A takarót kezdtem el lehúzgálni róla, ami kicsit sem tetszett neki. De nekem annál jobban. Végül fél óra múltán kikászálódott az ágyból. Nagyon „másnaposnak” tűnt, ahogy Emmett mondta. Szemei kialvatlanok, arca gyűrött, haja kócos.
Bekísértük Bellával a fürdőbe, hogy emberibb külsőt varázsoljunk neki. Míg Bells ruhát választott Nessie-nek, addig én a hajával foglalkoztam. Gondolkodás közben fontam Nessie haját és sorra utasítottam el a ruhákat, amiket mutatott, amivel nem tettem boldoggá. Mikor már közel járt a hisztihez, elfogadtam azt a ruhát, amit utoljára hozott. Amikor Renesmee elkészült, mi is rendbe szedtük magunkat, miközben Ness evett. Ezután sietsen pateroltam be unokahúgom a Porsche-ba, majd elindultunk. Az iskola parkolójában mindenki rendre utánunk nézett. Mikor Nessie kiszállt, mindenki megbámulta, ami elég kínos volt számára. Mielőtt elindultam volna, még hallottam egy-két gyerek kimondott gondolatait.
-Honnan szerezte a nagynénéd ezt a k*rva jó kocsit? –mondta valaki.
-Szerintetek, elvinne minket egy körre? –súgott össze mellette 3 fiú. Ez a mondat jó kedvre derített. Mosolyogva hajtottam ki a forksi gimi parkolójából.
Ezután már rohannom kellett a portlandi főiskolára. Jazz a motorja mellett várt rám. Mosolyom nem akart szűnni.
-Szia, drágám. Mi ez a nagy mosoly? –kérdezte mosolyomat átvéve.
-Ahogy vittem Nessie-t a suliba, összesúgtak mellette a srácok, hogy elviszem-e őket egy körre. –mondtam nevetve.
-Hát ez jó! –nevetett velem ő is. –De most már menjünk, mielőtt elkésünk! –javasolta.
-Jó ötlet! –mondtam, és sietősen húztam magam után kedvesem.
Az órák mind gyorsan elteltek, a háztartástan kivételével. Az „örökkévalóságig” kóstolgattam azt, amit nem is érzek. De ott volt velem Jazz, így nem volt olyan vészes. Hazafelé is együtt mentünk, a motor a kocsi hátuljában landolt. Mikor hazaértünk egy ismeretlen, mélykék Mercedest láttunk a garázs előtt parkolni. Vagyis visszajött a krémes pasi. Ezen bosszankodtam egy ideig, de Jasper kérdése kizökkentett.
-Ki az, aki ezt a bosszankodást váltja ki belőled? –kérdezte közömbösen.
-Itt van a krémes pasas. –mondtam még mindig bosszúsan. Ekkor átsöpört rajtam Jasper nyugalomhulláma, ami részben jól esett.
-Menjünk, beszéljünk vele! –mondtam újfent nyugodtan.
-Rendben. Ezt már szeretem. –mosolygott rám.
Az ajtónál állt a férfi. Szőke haja, fehér bőre és vörösen izzó szemei voltak. Elegánsan, de stílustalanul volt felöltözve.
-Jó napot! –köszöntöttünk illedelmesen. Aztán feltettem a legfőbb kérdést. –Maga vámpír?
-Igen, kedveském. George vagyok. –tartotta felénk a kezét, mire egymás után kezet fogtunk vele.
-És mi járatban van erre? –kérdezte Jazz.
-A krémet jöttem megmutatni.
-Már mondtam önnek, hogy nem érdekel minket. Minek kellene egy vámpírnak kenőcs? –kérdeztem magától értetődően.
-Mert ez nem közönséges krém. Ez a krém megszünteti a ragyogást 6 órára. –bizonygatta George. Itt már alig jutottam szóhoz. Jasper sem látszott épp szólni késznek.
-6 óráig csillogásmentesek leszünk? –csodálkoztam el elég látványosan. –De ezt hogyan?
-Elég hosszú lenne elmondani, de röviden annyi, hogy sok laboratóriumi munka eredménye ez a szer.
-És miért éppen hozzánk jött el megmutatni? –kíváncsiskodtam tovább.
-Mert hallottam, hogy önök jól tudnak elvegyülni az emberek között és gondoltam, segítek.
-Nagyon szépen köszönjük! De jöjjön be, meséljen még erről!
-Rendben.
Bevezettem George-t a nappaliba és leültünk a kanapéra. Jasper árnyékként követett.
-Mondja, hogyan talált rá erre a szerre?
-Elég hosszan kutattam különféle dolgok után és egyszer, egy barátom elhozta nekem ezt a keveréket. Ezzel elkezdtem kísérletezni, mígnem a nap besegített és rájöttem erre. –mutatott az ölében lévő tégely csodakenőcsre. Csinos, fehér dobozkában volt. Az oldalán kék betűkkel ez állt: „Blueberry”
Még hosszú ideig kérdezősködtem és George minden kérdésemre készségesen válaszolt. Mikor már kifogytam a kérdésekből, kimentünk a kocsihoz. George nyitotta ki a csomagtartót.
-Úristen, George. –csak ámultam a sok kartondoboz látványán. –Ezeket mind nekünk hozta?
-Igen, ez elég lesz mind a 8-uknak 1-1 hónapra. –mondta.
Miután kiszedegettük a dobozokat, bevittük a garázsba.
-Nekem mennem kell. –kezdte George. –Ha bármi probléma lenne, szóljanak csak nekem. Itt a névjegyem. –nyújtott át nekem egy papirost.
-Köszönjük! –mondtam, azzal kezet fogtam vele.
-Viszlát! –köszönt el tőlünk.
-Viszlát! –mondtam egyszerre Jazz-el.
George beült a Mercedesbe és elhajtott. Ezután Jasper sietősen behúzott a házba és a nappaliban incselkedve ledobott az ágyra. Már látomás nélkül tudtam, mire készül.
-Jasper, ne itt, kérlek. –mondtam bűnbánóan.
-Akkor gyere. –fogta meg lágyan a kezem. Édesen mosolyogva húzott fel a kanapéról. Úgy ment mellettem, mint egy úriember. Mikor felértünk a szobánkba, lelökött az ágyra és vadan megcsókolt. Közben hallottuk, hogy megérkezik Rosalie és Emmett, Carlisle, majd a végén Bella, Edward és Renesmee. De ez Jaspert nem érdekelte. Ő csak csókolt, ahol ért, amit én sem elleneztem. Boldog voltam, ugyanakkor kissé zavart, hogy mindenki minket keresett. Végül Nessie talált ránk.
-Alice! Beszélhetnénk? –kérdezte félénken.
-Persze, ülj csak el. –mondtam miközben Jasper leszállt rólam és kiment.
-Mondd csak! –ültem fel az ágyon.
-Van egy új srác az osztályban… Noahnak hívják és nagyon rám szállt.
-Jó vagy rossz értelemben? –kezdtem el faggatni.
-Nekem elég kínos, de rajta nagyon látszik, hogy élvezi. –mondta bizonytalanul.
-Szerelmes lenne beléd?
-Minden jel arra mutat. Egész nap árnyékként követ, minden pillanatban, mintha valami rabszolga lenne. Lesi minden mozdulatom, és ha elég közel kerül hozzám, elkezd tapizni.
-Értem. Na és nem mondtad, hogy nem akarod?
-Hogyne mondtam volna, de nem érti meg.
-Beverjem az orrát? –kiabálta fel Emmett a konyhából.
-Segítek szívesen! –mondta Edward. Ó, igen. A féltékeny apa.
-Inkább maradjatok csendben. –mondta Rose, azzal fejbe kólintotta mindkét fiút.
-Figyelj, Nessie. Holnap mondd meg neki, hogy nem akarsz tőle semmit és… hogy van barátod. –tanácsoltam.
-Rendben. Köszönöm, Alice. –ölelt át hálásan, aztán elment.
Estig ruhákat terveztem, este pedig, én fektethettem le Nessie-t. Gondosan betakartam majd megsimogattam a fejét.
-Jó éjt, Ness. Holnap egy jobb nap kezdődik. Meglátod. –mosolyogtam rá.

The End