5. fejezet: Depresszió

Új fejezet. Lessétek meg! :D

(Alice szemszöge)


Mikor Nessie már 3 órája távol volt, kezdtem aggódni érte. És nem is egyedül. Edward állította, hogy erős farkas-farkasszagot érzett az erdőben.
-Te elmentél szaglászni a lányod után? –kérdeztem szigorúan. –Hogy lehetsz ennyire féltékeny?
-Fején találtad a szöget. Szaglásztam a lányom után. Féltem őt Jacob-tól. Már az is bűn?
Ekkor sértődötten elfordult tőlem és elvonult a szobájába. Mikor magamban megerősítettem, hogy Nessie egyedül van a parton, felkerekedtem és elindultam utána. A parton sütött a nap, de nem érdekelt, mert megláttam unokahúgom a rönkök közt a földön feküdni. Villámgyorsan ott termettem mellette.
-Reni, mi történt? Hol van Jacob?
-Jacob itt hagyott. –zokogta. –Látta, amikor Noah lesmárolt, és dühös lett.
-Ez megmagyarázza a szagot. Mióta vagy itt egyedül? –kérdeztem
-Nem is tudom. Talán két órája. –mondta bizonytalanul, miközben felült.
-Akkor gyere! Hadd vigyelek haza. Szerelmi bajra a legjobb gyógyszer a gondoskodás és a csoki. –mondtam próbálva mosolyt fakasztani az arcára. Sikertelenül.
-De mi lesz Jake-kel? –kérdezte szomorúan.
-Nem tudom, kicsim. –öleltem magamhoz. –De hidd el, nem lesz semmi baj. –pusziltam meg a homlokát.
Amikor Nessie elég erősnek érezte magát, akkor elindultunk.
-Vinnél a hátadon hazáig? –kérdezte unokahúgom. –Nincs kedvem futni.
-Persze. –simítottam végig arcán, amire kiült a szomorúság. Hogy-hogy nincs kedve futni? Ő mindig szeretett futni. Nagyon maga alatt lehet, ha már ehhez sincs kedve. Gyorsan felkaptam, majd rohanni kezdtem. Renesmee nagyon erősen kapaszkodott belém, ami úgy tűnt megnyugtatta. Hazaérve azonnal felkísértem Nessie-t a szobájába és eltámogattam az ágyig. Bella követett és vigasztalta őt, amíg én keresgéltem a ruhák között. Mikor visszaértem a gardróbból, akkor odabújtam Nessie másik oldalára.
-Látod, így már sokkal jobb. Ugye? –mosolyogtam rá.
-Igen. –mondta mosolyt erőltetve az arcára.
-Minden rendben lesz, prücsök! –borzolta össze Bella, lánya haját.
Az efféle szeretgetésekre Nessie nem igazán válaszolt. Végig magába zárkózott. Fájdalmas arccal ült közöttünk és bámult maga elé. Bellával néma beszélgetést folytattunk a háta mögött. Éreztem, hogy Bella a pajzsát tolta ki elméjéből, mikor megijedt és a védelem, mint egy gumi, visszacsattant.
-Most már elég a sajnáltatásból! –kiáltotta Nessie felugorva az ágyról. –Ideje megmagyaráznom Jake-nek a dolgokat.
-Ez a beszéd! –bíztattunk mindketten.
Felkapta a kikészített ruhákat és már rohant is az ajtó felé. A lépcső alján értem utol.
-Nessie, biztos nem kellene, hogy veled menjek? –kérdeztem aggódva. –Vagy esetleg apád?
-Ne! Csak apát ne! –mondta leplezetlen tiltakozással. –Nem kell nekem ehhez senki. Nagy kislány vagyok, megoldom. Ezt egyedül kell éretten végigcsinálnom.
-Hallottam ám, kisasszony! –kiabálta Edward a zongorától. –De tetszik, hogy ilyen éretten gondolkozol.
Jót mosolyogtam ezen, de mire észbe kaptam, Nessie már nem volt sehol. Kifutott az erdőbe. Vajon Jake megbocsát majd neki?

Remélem tetszett. Komikat várom. :$:D